Mennyi most a törlesztője egy 3 millió forintos személyi kölcsönnek??
Mennyi most a törlesztője egy 3 millió forintos személyi kölcsönnek??
A szabad felhasználású személyi kölcsönöket viszik a magyarok, ha magas az infláció, ha alacsony. A csúcskamatok mostanra valamelyest megszelídültek, és már 10 százalék közelében lévő THM-mel is adnak ilyen hitelt a bankok, amelyeknek az ajánlatai között ugyanakkor nagyon a különbségek. Megnéztük, mennyi most egy négy évre felvett 3 millió forintos személyi kölcsön törlesztője.
Szinte biztosra vehető, hogy az idén annyi személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, mint korábban még soha. A szabad felhasználású hitelek közül nagyobb összegben a legkönnyebben és leggyorsabban megszerezhető kölcsönből októberben már 80,6 milliárd forint fogyott. Ez már önmagában is rekord, és az előző sem volt régen, hiszen júliusban is meghaladta a folyósítás a 80 milliárdot.
Az idén tíz hónap után már 680 milliárd forint fölött volt a szerződéses összeg, az év két utolsó hónapja pedig valószínűleg szintén erős lesz, hiszen a karácsony előtti időszakban jobban mennek a fogyasztási hitelek. Sokan a decemberi hajrában nyúlnak ehhez a lehetőséghez, hiszen nagyon rövid idő alatt megkaphatják a személyi kölcsönt akár online igényléssel is, így aztán még az ünnepi kiadásokhoz fel tudják használni.
A személyi hitelek kamataiban lassú csökkenés tapasztalható az idén. Egy átlagos hitelszerződésben 16,72 százalékos kamat és 17,01 százalékos teljes hiteldíj mutató (THM) szerepelt októberben. A banki ajánlatokban lényeges változás azóta nem történt, de ha összehasonlítjuk az ajánlatokat, akkor látható, hogy nagyobb összegre ennél lényegesen alacsonyabb THM-et is találhatnak kölcsönt a szemfüles igénylők.
A Bank360.hu személyi kölcsön kalkulátorával összehasonlítottuk a pénzintézetek ajánlatait a 48 hónapos futamidővel kínált 3 millió forintos hitelre, havi nettó 450 ezres igazolt jövedelemmel. Az eltérések látványosak: a havi törlesztőrészletben 14 ezer forint a különbség, a futamidő alatt visszafizetendő teljes összegben pedig csaknem 700 ezer forint.
Ilyen különbségek vannak a bankok ajánlatai között
A kalkulátorban összevetett személyi kölcsönök közül számlanyitással, jövedelemutalással erre a futamidőre és összegre az UniCredit Bank kínálja a legalacsonyabb törlesztőrészletet jelenleg. A THM 11,73 százalék, és ilyen mértékű hiteldíjjal a havi törlesztőrészlet 77 745 forintra jön ki. 48 hónap alatt összesen 3 731 760 forintot kell visszafizetnie az adósnak. A bank akciójában a feltételek teljesülése esetén egy havi törlesztőrészletet visszatérít maximum 50 ezer forintig, így ennél a kölcsönnél még ezt a kedvezményt is maximálisan ki tudják használni az ügyfelek.
Ekkora személyi kölcsönt ilyen futamidőre a Raiffeisen Bank 13,20 százalékos THM-mel kínál. Ennek a havi törlesztőrészlete 78 987 forintra, a teljes visszafizetendő összege pedig 3 821 376 forintra jön ki.
Az MBH Bank szabad felhasználású személyi kölcsöne 14,60 százalékos THM-mel vehető igénybe. A havi törlesztőrészlet 48 hónapos futamidővel számolva már 80 ezer forint fölött van, pontosan 82 351 forint, a teljes visszafizetendő összeg viszont még 4 millió alatti összeg: 3 952 848 forint.
A MagNet Bank ilyen összegre és futamidőre 15,73 százalékos THM-mel ad személyi kölcsönt ennél a jövedelemnél. A havi törlesztő 83 039, a teljes visszafizetendő pedig 3 985 972 a negyedik év végére.
A Cetelem személyi kölcsöne még 20 százalék alatti THM-mel vehető fel: a 19,05-ös érték alapján a törlesztőrészlet 86 565 forint havonta. Itt már 4 155 120 forint a teljes visszafizetendő összeg, viszont ennél az ajánlatnál nem feltétel a bankváltás, azaz a számlanyitás és a jövedelemutalás. Az OTP Bank személyi kölcsönének 22,78 százalék a THM-je és 91 719 forint a törlesztőrészlete, így 48 hónap alatt 4 425 012 forintot kell visszafizetnie az adósnak.
Az ajánlatok összehasonlítása alapján látható, hogy ekkora hitelösszegnél már jelentősek lehetnek az eltérések, és egy jó döntéssel sokat spórolhat magának az igénylő havonta és a teljes futamidő alatt is.