
Mekkora személyi hitel igényelhető az egyes bankoknál?

Mekkora személyi hitel igényelhető az egyes bankoknál?
Mostanra több olyan hitelintézettel is találkozhatunk a magyar piacon, amely akár 10 millió forint feletti összeget is ajánl fedezetlen személyi hitel formájában. Legutóbb a K&H Bank jelentette be, hogy a korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsönt is igényelhetnek a bank ügyfelei, de ugyancsak 15 millió forintnál húzta meg a felső határt például az Erste Bank és a CIB Bank is. De mi a helyzet a többi banknál? Az alábbiakban összegyűjtöttük, maximum mekkora személyi hitelt igényelhetünk az egyes kereskedelmi bankoknál, illetve azt is megvizsgáltuk, hogyan alakult az átlagos hitelösszeg az utóbbi években.
Az utóbbi években szinte folyamatosan emelkedett az újonnan kötött személyihitel-szerződések átlagos hitelösszege – a 2017 óta eltelt időszakban egyedül a gazdasági szempontból igencsak terhelt 2023-ban fordult elő, hogy az átlagösszeg csökkent az előző évhez viszonyítva. A folyamatos emelkedést látva a hazai kereskedelmi bankok is egyre nagyobb és nagyobb összegeket hajlandók fedezetlen személyi hitel formájában is kihelyezni.
Míg egy évtizeddel ezelőtt nem volt olyan bank, ahol a személyi hitelek összegének felső korlátja meghaladta volna a 10 millió forintot, mostanra több banknál akár 15 millió forintot is felvehetünk. Legutóbb a K&H Bank jelentette be, hogy az eddigi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi hitel is elérhetővé vált náluk, de ugyancsak 15 millió forint a felső határ az Erste Banknál, a CIB Banknál és az OTP Banknál is.
Látható tehát, hogy a 15 millió forintos felső határ ma már nem különösebben szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Az átlagos hitelösszeg még messze van a csúcstól
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által legutóbb publikált adatok alapján idén júliusban 2 926 391 forint volt az újonnan kötött személyihitel-szerződések átlagos hitelösszege, amely mindössze a 19,5 százalékát teszi ki a 15 millió forintnak.
A 2025. január-júliusi időszakban kihelyezett hiteleket vizsgálva egyébként valamelyest magasabb, 3 126 132 forintos átlagos hitelösszeget kapunk, ám ez még mindig csupán a 15 millió forintos felső korlát 20,8 százalékát teszi ki.
Az elmúlt évtizedben mindemellett jelentősen megemelkedett a felvett személyi hitelek átlagösszege. Közel egy évtizeddel ezelőtt, 2017-ben még csak 1 231 926 forint volt az újonnan kötött személyi hitelek átlagösszege, ami 2022-re elérte a 2 244 677 forintot.

Az energiaválság nyomán kialakult magas kamatkörnyezetnek köszönhetően 2023-ban ugyan az előző évhez képest történt némi visszaesés (2 133 943 forint), azóta ismét folyamatosan nő az átlagösszeg. Mindez azt jelenti, hogy 2017-hez képest 153,8 százalékkal emelkedett a személyi hitelek átlagos összege.
Valóban nagyon magas az átlagösszeg?
Az átlagos hitelösszeg mellett természetesen érdemes azt is megvizsgálni, hogyan viszonyulnak egymáshoz a korábbi, illetve a jelenlegi hitelösszegek és a nettó átlagkeresetek. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2017-ben mindössze nettó 197 516 forint volt a havi átlagkereset, így azt mondhatjuk, a személyi hitelek akkori átlagösszege 6,2 havi átlagkeresetnek felelt meg.
Ezzel szemben a KSH augusztusi gyorstájékoztatója szerint idén júniusban már 484 200 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete, aminek az idei átlagos hitelösszeg a 6,5-szerese. Az átlagjövedelemhez képest tehát némileg emelkedett az átlagos hitelösszeg, ám ez az emelkedés nem tűnik különösebben jelentősnek (+4,8%).

Valószínűleg inkább arról lehet szó, hogy a 2021-2022-ben kibontakozó (elszálló energiaárak, magas kamatkörnyezet, csökkenő reáljövedelmek), ám még 2023-ban is erőteljesen érezhető (magas infláció) válság hatására évekig elmaradt az átlagösszeg növekedése, és ezt a „lemaradást” korrigálták a hitelfelvevők a 2023 vége óta eltelt időszakban.
Az Otthon Start is gyorsíthat a folyamaton?
Elméletileg az Otthon Start Program is gyorsíthatja a személyi hitelek átlagösszegének emelkedését. Elképzelhető ugyanis, hogy a kedvező kamatozást látva olyanok is megpróbálkoznak a lakásvásárlással, akik egyébként nem rendelkeznek még az elvárt 10 százalékos önerővel sem. Természetesen a 100 százalékos hitelezést sem a bankok, sem a vonatkozó jegybanki szabályozás (HFM) nem teszik lehetővé, az ugyanakkor elképzelhető, hogy mondjuk egy fiatal egyedülálló, vagy egy fiatal házaspár helyett a szülők vesznek fel egy-egy nagyobb összegű személyi hitelt annak érdekében, hogy segíteni tudják a fiatalokat első ingatlanjuk megvásárlásában.
A szakértői várakozások szerint az OSP-hitel elsősorban a 60 millió forint körüli, használt ingatlanok iránti keresletet élénkítheti a leginkább, így ha ezt vesszük alapul, akkor talán nem alaptalan a feltételezés, hogy megélénkülhet a kereslet az 5-7 millió forintos fedezetlen személyi hitelek iránt.
A Bank360 által megkérdezett bankok közül volt amelyik úgy válaszolt, hogy valóban érzékelnek élénkülést a személyi hitelek ezen kategóriáján belül. Ilyen volt például az MBH Bank, igaz, a hitelintézet válasza szerint ez a fajta felfokozott érdeklődés nem csak az 5-7 millió forint közötti sávban figyelhető meg.
„Az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt az érdeklődés a nagyobb hitelösszegek iránt, ami egyaránt érzékelhető az 5–7 millió forintos sávban, valamint az ennél magasabb összegeknél is. Mindez az igénylések darabszámában, illetve a honlapi kalkulációkban is megmutatkozik. Már a tavalyi évben is megfigyelhető volt a személyi kölcsön átlagos hitelösszeg mértékének növekedése, köszönhetően az egyre komolyabb, főként lakóingatlant érintő energiahatékonysági korszerűsítések finanszírozásának, illetve, hogy a személyi kölcsön akár a kisebb összegű jelzáloghitelek fedezetlen alternatívájaként is szóba jön az ügyfelek számára. […]” – olvashatjuk az MBH Bank válaszában.
Ezzel szemben a K&H Banktól azt a választ kaptuk, hogy nem tapasztaltak érdemi növekedést az átlagon felüli, 5-7 millió forintos személyi hitelek iránti keresletben. Hasonló választ kaptunk az Erste Banktól is, akik ugyancsak nem tapasztalták, hogy élénkült volna a kereslet az utóbbi időszakban.
„Az Ersténél augusztusban nem tapasztaltunk változást az átlagnál nagyobb összegű, 5-7 millió forintos személyi kölcsönök esetében. Az elmúlt hónapban az igénylés közel azonos szinten volt, mint az azt megelőző időszakban (április-június). Ekkora összegű személyi kölcsönt jellemzően a 35-55 évesek igényelnek, az átlag 42-45 év körül van” – olvasható a bank válaszában.
Ha az átlagösszeg nem is, a kereslet még emelkedhet
Természetesen az Otthon Start Program úgy is növelheti a személyi kölcsönök iránti keresletet, ha maga az átlagösszeg nem mozdul el érdemben felfelé. Hiszen a megszaporodó lakásvásárlási ügyletek a kisebb összegű személyihitel-szerződéseket is nagyobb számban vonhatják maguk után, elvégre a költözéssel, lakásvásárlással járó kiadások miatt (költözés, ügyvédi díj, illeték, esetleges felújítás az új ingatlanban) a lakásvásárlók gyakran túlszaladnak az eredetileg kalkulált költségvetésen.
Ezek persze nem feltétlenül lesznek olyan nagy összegű hitelek, mint a fent vázolt eset 5-7 millió forintos kölcsönei, így az átlagösszeget nem fogják emelni, de a szerződésszámot annál inkább.