diákhitel

Csaknem 10 százalékra emelték a diákhitel kamatát az ingyenes munkáshitellel szemben

diákhitel

Csaknem 10 százalékra emelték a diákhitel kamatát az ingyenes munkáshitellel szemben

Bank360 tartalom
2025-01-03 Frissítve: 2025-01-03
2025-01-03
42620203

2025 elejétől már az eddiginél is nagyobb kamattal vehetnek fel szabad felhasználású diákhitelt az egyetemre, főiskolára járók. A csaknem 10 százalékra emelkedő kamattal szemben a tovább nem tanulók számára éppen most nyílt meg a kamatmentes munkáshitel lehetősége.

 

A kormány a most januárban induló munkáshitel bevezetését azzal indokolta: igazságtalan a tovább nem tanuló fiatalokkal szemben, hogy ők nem jutnak kedvezményes hitelhez, miközben a főiskolán, egyetemen tanulók kedvezményes Diákhitelt kapnak. 2025. januártól viszont már a továbbtanulók érezhetik úgy, hogy ők vannak hátrányban a többi fiatallal szemben. Míg ugyanis azok kamatmentesen kapnak azonnal 4 millió forintot, addig a nekik járó, tanulmányi félévente maximum 750 ezer forintos és eddig sem kamatmentes szabad felhasználású diákhitel kamatát még meg is emelték csaknem két százalékkal.

 

A Diákhitel1 új kamata 9,65 százalék

A Diákhitel Központ közlése szerint csak 2024. december 31-ig lehetett szerződést kötni a szabad felhasználású diákhitelre úgy, hogy annak 2025 első félévében még 7,99 százalékos a kamata. A 2025-ben felvett Diákhitel1 kamata ezzel szemben már 9,65 százalék. Ez már közelíti az olcsóbb személyi kölcsönök árát, így egyre kevésbé tekinthető kedvezményesnek a kamatozása. (A nem szabad felhasználású Diákhitel2 és a Képzési Hitel továbbra is kamatmentes.)

 

A Diákhitel1-et a kormány mindeddig kamatstoppal védte, ennek mértékét azonban egyre magasabbra emelte, így már a 7,99 százalék sem számított kifejezetten olcsó kölcsönnek az államilag támogatott egyéb hitelekhez képest. Ennél már a vállalkozások is alacsonyabb kamattal kaptak támogatott Széchenyi Hitelt a kormány jóvoltából.

 

Ilyen áron a munkáshitel törlesztője is sokkal magasabb lenne

Különösen nagy hátrányt szenvednek el mostantól a Diákhitel1-re szerződő továbbtanulók azokhoz képest, akik velük szemben januártól már jogosultak az új munkáshitelre, amihez kamatmentesen juthatnak hozzá. Összehasonlításként kiszámoltuk, hogyha a munkáshitelnek is 9,65 százalék lenne a kamata, akkor a 10 éves futamidejű, 4 milliós kölcsönt után havi 52 ezer forintot fizethetnének az adósok, míg most a 0,5 százalékos kezességvállalási díjat is figyelembe véve csupán 35 ezer forintot. Arról már nem is beszélve, hogy a 4 millió forintot ők rögtön a szerződéskötés után megkapják teljes összegben, szemben a diákhitelesekkel, akik félévente maximum 750 ezer forinthoz juthatnak.

 

A Diákhitel Központ közlése szerint diákhitelre tavaly több mint 4700 új szerződést kötöttek, a konstrukció bevezetése óta összesen már közel 400 ezret. A kormány 2023. január 1-jével vezette be a Diákhitel1-re a kamatstopot 4,99 százalékkal, majd ennek mértékét 7,99-re emelte. 

 

A diákhitel visszafizetésnél kedvezményben részesülnek azok a fiatalok, akik a hiteltörlesztés ideje alatt gyereket vállalnak. A kedvezmény a gyermekek számától függ, három gyermek esetén a teljes tartozást elengedik.

 

2023. július 1-jétől a Diákhitel1-hez szükséges diákhitel számlát csak négy banknál (Gránit, MBH, OTP, Erste) lehet megnyitni, de ott előírt kedvezményekkel, például ingyenesen számlavezetéssel és további díjmentes szolgáltatásokkal.

 

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!