
A legfiatalabbak tudják majd a legkevésbé kihasználni az Otthon Start Programot

A legfiatalabbak tudják majd a legkevésbé kihasználni az Otthon Start Programot
Néhány héten belül elindul az új Otthon Start Program, amelynek célja, hogy segítse a fiatalokat első lakásuk megszerzésében. A valóságban azonban jelentős különbségek mutatkoznak a fiatal(abb) korosztályok anyagi lehetőségei között, miközben a program egységes feltételrendszerrel működik. Ez azt is jelenti, hogy bár a program kedvező hitelfeltételeket kínál, a jogosultak között így is komoly eltérések lesznek abban, ki mekkora hitel felvételére képes, illetve milyen értékű, mekkora lakás megvásárlása válik számukra elérhetővé.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vonatkozó adatai szerint 2025. I. negyedévében Magyarországon 467 587 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nettó átlagkeresete. Csakhogy e tekintetben jelentős eltérések mutatkoznak az egyes korcsoportok között, és – egyébként nem meglepő módon – éppen a legfiatalabbak átlagbére a legalacsonyabb.
A KSH adatai szerint ugyanis a 20 év alattiak nettó átlagkeresete mindössze 326 233 forint volt az idei év első negyedévében, míg a 20-29 éves korosztályé már 415 799 forint, a 30-39 éveseké pedig 486 499 forint volt. A legjobban kereső korosztály egyébként a 40-49 éveseké volt, ők átlagosan 495 587 forintot vihettek haza. A tőlük idősebb korosztályok már valamivel kevesebbet kerestek – az 50-59 évesek 448 570, míg a 60 év felettiek 481 560 forintot.
Mindennek azért van különösen nagy jelentősége, mert a jegybanki adósságfék-szabályok főszabálya értelmében a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) nem haladhatja meg a jövedelem 50%-át. Ennek megfelelően átlagosan mindegyik korosztály a fenti összegek felének megfelelő havi törlesztőrészleteket vehetnek a nyakukba.
Mindez azt jelenti, hogy a KSH adatai alapján például a 20 év alattiak maximum akkora hitelt vehetnek fel, amelynek a havi törlesztője nem haladja meg a 163 117 forintot. Ez az új, kedvezményes hitel esetében is mindössze ~34,4 millió forintot jelent (25 éves futamidővel), ami jelentősen elmarad a maximálisan felvehető 50 millió forinttól.
Amennyiben csak a minimálisan elvárt 10% önerőt feltételezzük, úgy a fenti hitelösszeggel egy fiatal maximum egy ~38,2 millió forintos ingatlant tudna megvásárolni, ami a jelenlegi ingatlanárak mellett csak egy kisebb területű lakás megvásárlására lenne elegendő. Ha például az Otthon Start Program keretein belül meghúzott felső határt, vagyis az 1,5 millió forintos négyzetméterárat vesszük alapul, akkor a fenti összeg mindössze egy 25,5 négyzetméteres ingatlan megvásárlására lenne elegendő.
A 20-29 éves korosztály átlagkeresete alapján azt mondhatjuk, hogy ők havonta maximum 207 750 forintot fordíthatnának törlesztőre, így az általuk felvehető kedvezményes hitel összege ~43,8 millió forint lenne, amennyiben változatlanul 25 éves futamidővel számolunk. Ez 10% önerő esetén ~48,7 millió forintos lakás megvásárlását tenné lehetővé, amelynek alapterülete már 32,4 négyzetméter lenne, továbbra is feltételezve az 1,5 milliós négyzetméterárat.
Az előzőekkel ellentétben a 30-39 éves korosztály átlagjövedelmének fele (243 250 forint) már elbírná az Otthon Start Program maximális hitelösszegét, ugyanis az 50 millió forint havi törlesztője ~237 ezer forint lenne 25 éves futamidő esetén. Ez már egy ~55,6 millió forintos ingatlan megvásárlására nyújtana lehetőséget (10% önerő esetén), ami 1,5 milliós négyzetméterárral számolva már 37 négyzetmétert jelentene.
Mint írtuk, a 40-49 éves korosztály átlagkeresete a legmagasabb, így az ő esetükben sem jelentene problémát a kedvezményes hitel teljes összegének felvétele. Ezen korosztály kapcsán tehát ugyanazt lehet elmondani, mint a 30-39 évesek esetében. Ugyancsak a teljes hitelösszeget tudnák felvenni a 60 felettiek, akiknek átlagkeresetébe egy közel 241 ezer forintos törlesztőrészlet is beleférne.
Más a helyzet az 50-59 éves korosztály esetében, akiknél ~224 ezer forint körül alakulna a törlesztőrészlet maximális összege. Ez nagyjából 47,3 millió forintos hitelösszeget jelentene, ennek megfelelően a lakás forgalmi értéke 52,6 millió forint körül alakulna, ami 35 négyzetméteres alapterületet jelenthetne. Itt azonban már érdemes azt is megjegyezni, hogy a program elsődleges célja – mint említettük – az első lakáshoz való hozzájutás segítése, így ennek a korosztálynak a tagjai várhatóan már kevésbé lesznek érintettek.