
EHIC vagy utasbiztosítás – erre mindenképpen figyelj, ha nyaralni mész

EHIC vagy utasbiztosítás – erre mindenképpen figyelj, ha nyaralni mész
Megkezdődött a nyár, sokan majd a következő hetekben igyekeznek kipihenni az elmúlt év nehézségeit. Aki csak teheti, jellemzően igyekszik külföldre utazni ilyenkor. A külföldi utazások kapcsán azonban rendre felmerül a kérdés, hogy kössünk-e utasbiztosítást, vagy esetleg elegendő, ha rendelkezünk Európai Egészségbiztosítási Kártyával (EHIC)?
Sajnálatos módon sokan gondolják, hogy utóbbi megléte szükségtelenné teszi az utasbiztosítás megkötését, pedig valójában két, szinte teljesen különböző dologról van szó. Mindkettőnek megvan a maga szerepe, de fontos tudatában lenni annak, hogy mire jó az egyik és mire a másik, illetve miért érdemes mindkettőt egyszerre használni.
EHIC – Európai Egészségbiztosítási Kártya
Az EHIC lehetővé teszi, hogy orvosi ellátásban részesüljünk az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamaiban és Svájcban. A kártya birtokosai ugyanazon feltételek és költségek mellett vehetik igénybe az adott ország egészségügyi szolgáltatásait, mint annak saját állampolgárai. Az okmánnyal a zsebünkben tehát ingyenes vagy csökkentett költségű orvosi ellátásra lehetünk jogosultak.
A legsúlyosabb, legégetőbb esetekben tehát az EHIC is rendkívül fontos segítséget nyújthat a külföldi tartózkodásunk idején, fontos azonban hangsúlyozni, hogy azzal kizárólag szerződött szolgáltatóhoz fordulhatunk, és ott is csupán az orvosilag szükséges ellátásokat fedezi. Amennyiben van önrész, úgy azt a biztosítottnak – tehát nekünk – kell fizetni, annak visszatérítésére nincs mód. Sőt mit több, bizonyos tagállamokban az ellátási költségeket a biztosítottnak kell megelőlegeznie.
Mivel tud többet az utasbiztosítás?
Az EHIC-kel ellentétben egy utasbiztosítás arra is lehetőséget nyújt számunkra, hogy magán egészségügyi szolgáltatóhoz forduljunk a külföldi tartózkodásunk idején, amennyiben a biztosító asszisztőr szolgálata oda irányít bennünket. További fontos különbség, hogy míg az EHIC csak az orvosilag szükséges ellátásokat, addig az utasbiztosítás a biztosítási szerződés szerinti összes ellátást fedezi, úgy, mint poggyászbiztosítást, szállítási költségeket, járat- és poggyászkéséssel kapcsolatos kiadásokat stb. Tehát egy utasbiztosítás nem csupán az egészségügyi jellegű problémák megoldásában nyújt segítséget.
Természetesen az utasbiztosításnak is lehetnek hátrányai – a biztosítások csak a biztosítási összeg erejéig vállalják a költségeket. Ez különösen az olcsóbb biztosítások esetében lehet probléma, ugyanis vannak olyan termékek, melyek csak minimális fedezetet nyújtanak. Éppen ezért a szerződés megkötésekor fontos a feltételeket alaposan átvizsgálni.
Legjobb megoldás – a kettő kombinációja
Természetesen semmi sem akadályoz meg minket abban, hogy mindkettőt egyszerre használjuk – az EHIC kiváló segítséget nyújthat az EGT-tagállamokban és Svájcban, míg az utasbiztosítás a világ más tájain, illetve fedezheti azokat a kiadásokat, melyeket az EHIC nem.
Jelenleg elérhető utasbiztosítások
A Bank360 kalkulátorával megnéztük, milyen költségekre számíthatnánk, ha most szeretnénk utasbiztosítást kötni egy horvátországi nyaralás idejére. A kalkuláció során 9 napos nyaralást, repülős utazást és 1 biztosított személyt adtunk meg paraméterként.
A fenti paraméterek mellett mindegyik ajánlat ára 9 ezer forint alatt maradt, tehát a biztosítás napi díja egyik esetben sem érte el az ezer forintot. Az orvosi ellátás fedezete mindenhol legalább 150 millió forint, bár vannak olyan biztosítók, ahol ez az összeg az 1 milliárd forintot is eléri, sőt, van, ahol nincsen limit, igaz, ez csak 70 éves kor alatt érvényes.
Persze, mint említettük, a legalapvetőbb orvosi ellátásokat az EHIC is fedezné Horvátországban, így nézzünk egy olyan szolgáltatást, amire a kártya már nem terjed ki. Ilyen például a poggyászbiztosítás – a poggyászok elvesztésére az EHIC semmiféle fedezetet sem nyújt, ellenben az utasbiztosítások mindegyike nyújt valamekkora fedezetet erre az eshetőségre is.
Az útipoggyászokra vonatkozó fedezet 400 ezer forinttól indul, de vannak olyan biztosítók, például az Alfa Biztosító, ahol ez az összeghatár még ennél is magasabb, 600 ezer forint.
Láthatjuk tehát, hogy az EHIC kiváló védelmet nyújt a legsúlyosabb problémák felmerülése esetén, ám igazán gondtalanná csak egy utasbiztosítás megkötésével tehetjük a nyaralást.