
Elindult az Otthon Start – ezeknél a bankoknál akár 1 millió forintot is nyerhetsz

Elindult az Otthon Start – ezeknél a bankoknál akár 1 millió forintot is nyerhetsz
Komoly bankközi verseny vette kezdetét az Otthon Start Program szeptember 1-jei indulásával, szinte mindegyik hitelintézet előrukkolt valamilyen ügyfélcsalogató kedvezménnyel annak érdekében, hogy a lehető legtöbb ügyfél igényelje náluk az új konstrukciót. Találhatunk olyan bankokat, melyek az OSP „hivatalos”, fix 3% kamatához képest is hajlandók kamatkedvezményt adni. Mutatjuk, hol a legolcsóbb a kamattámogatott kölcsön.
Szeptember 1-jén elindult a július elején bejelentett Otthon Start Program, amelynek keretén belül a piaci hiteleknél jóval kedvezőbb, fix 3%-os ügyleti kamat mellett igényelhetnek az elsőlakás-vásárlók jelzáloghitelt. Bár már a fix 3%-os lakáshitelnek is lényegesen alacsonyabb a havi törlesztőrészlete, mint egy ugyanakkora összegű piaci hitelnek, ám egyes bankok ügyfelei még lejjebb tornázhatják a havi törlesztőrészletüket. A CIB Bank és Gránit Bank ugyanis odáig mentek az ügyfelekért folytatott versenyben, hogy már az OSP első napján 3% alatti ügyleti kamattal rukkoltak elő – a CIB Banknál 2,95%, a Gránit Banknál pedig 2,85% lesz az új hitelek ügyleti kamata.
De mekkora összeget is jelentenek ezek a kedvezmények a havi törlesztőrészletekben? Amennyiben a hitel maximális, 50 millió forintos hitelösszegéből és 20 éves futamidőből indulunk ki, úgy a „hivatalos”, 3%-os kamat esetén 277 ezer forint az OSP-hitel havi törlesztőrészlete. Ez már önmagában körülbelül 100 ezer forinttal kevesebb egy ugyanekkora összegű és futamidejű, jelenleg átlagosnak mondható piaci jelzáloghitel törlesztőrészletéhez képest (6,5% ügyleti kamat esetén 373 ezer forint lenne a szóban forgó hitel havi törlesztőrészlete).
A szóban forgó kamatkedvezmények természetesen nem jelentenek ekkora változást a törlesztőrészletekben – a CIB Bank 2,95%-os ügyleti kamata 276 ezer forintos, míg a Gránit Bank 2,85%-os kamata 274 ezer forintos havi törlesztőrészletet jelent. A havi megtakarítás tehát 1 ezer – 3 ezer forint a fenti ajánlatok esetén.
Természetesen sok kicsi sokra megy – az eredeti, 3% ügyleti kamat mellett 20 év alatt 66,55 millió forint a futamidő végéig visszafizetett teljes összeg, míg 2,95% kamat esetén 66,25 millió, 2,85% kamat esetén pedig 65,65 millió forint a teljes visszafizetés összege.
A teljes futamidő alatt tehát 300 ezer – 900 ezer forintot is lehet spórolni a fenti ajánlatok igénybevétele esetén.
Ezzel még nincs vége
Ugyanakkor nem a kamatkedvezmény az egyedüli kedvezmény, amivel élhetnek a hitelfelvevők. A CIB Bank például 200 ezer forintot is jóváír az igénylő számláján, amennyiben az teljesít bizonyos feltételeket, továbbá számos egyéb díj (ügyfélminősítés díja, fedezetminősítés díja, földhivatali eljárási illeték átvállalása, földhivatali ügyintézés díjának átvállalása, ingyenes takarnetes lekérdezés) is elengedésre kerül. Ezeket összeadva újabb 100 ezer forint körüli összeget takaríthatnak meg a CIB Banknál hitelt igénylők, ami így összesen már 300 ezer forint plusz rögtön a hitelfelvételkor.
A fentiekhez nagyon hasonló további kedvezményekkel állt elő a Gránit Bank is, így azt mondhatjuk, hogy a szóban forgó bankoknál akár 600 ezer – 1,2 millió forint is az igénylők zsebében maradhat – feltéve természetesen, hogy az igénylés mellett teljesíti a már említett banki feltételeket is.
Ami a jóváírásokat illeti – ezen a téren nem csak a CIB-nél és a Gránitnál találhatunk kedvező ajánlatokat. Például az Erste Banknál akár 360 ezer forint jóváírást kaphatnak az ügyfelek, míg a Raiffeisen Banknál 100 ezer forintra számíthatnak a hiteligénylők. Hogy az egyes bankoknál pontosan milyen kedvezményekkel indult az Otthon Start Program, azt az alábbi cikkünkben gyűjtöttük össze.